Briski Csaba
Személyes profiloldal

Kedvencek

Magyar színész

Zenthe Ferenc

Néhány kedveltebb alkotása: Tenkes Kapitánya, Szomszédok

Legalább 30 év eltelt már, hogy a Tenkes Kapitánya részeit láttam, de még mindig eleven él emlékezetemben néhány jelenete. Nagyon szerettem már akkor a jó és rossz harcát, amikor az előbbi az eszét használva próbál meg felülkerekedni a másikon.

Magyar színésznő

Pécsi Ildikó

Néhány kedveltebb film, filmsorozat, amelyben játszott: Tenkes Kapitánya, Indul a bakterház, Linda

Elég nehezen találtam kedvenc magyar színésznőt. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon kevés hazai gyártású filmet nézek, színházba meg annál is kevesebbszer megyek. A művésznő pályáját végignézve viszont felrémlett emlékeimben, hogy Őt viszont rengeteg alkotásban láttam már, és mindig emlékezetes produkciót nyújtott.

Külföldi színész

Bud Spencer és Terence Hill

Néhány kedveltebb alkotásuk: Különben dühbe jövünk, Nincs kettő négy nélkül

Bár volt a két személynek külön-külön is említésre méltó filmje, de az igazán élvezetes produkciók azok voltak, amelyekben mind a ketten szerepeltek. Nem is tudom, hogy miért szerettem őket annyira, talán azért, mert a nagy csihi-puhik után mindegyik szereplő a saját lábán távozhatott. Igaz, némelyiknek hiányzott néhány foga, de azt hiszem, hogy ennyi sérülés igazán belefért.

Sajnos kettőjük közül az egyik már nincs az élők között. De emlékeimben örökké élni fog.

Külföldi színésznő

Carrie Fisher

Néhány kedveltebb alkotása: Csillagok háborúja

A Carrie Fisher által megformált Leila hercegnő az a karakter volt, akibe véleményem szerint generációm majd minden fiútagja szerelmes volt. Azt hiszem, ez alól én sem voltam kivétel, de ez nem is csoda: bátor, gyönyörű, intelligens szereplő volt.

A Star Wars VII. részében Han-Solo és Leila hercegnő találkozása volt az a pont, ahol mindenki zsebéből előkerült egy zsebkendő, szem nem maradt szárazon.

A tavalyi év egyik legszomorúbb perce volt, amikor értesültem váratlan haláláról.

Állandó lakcím

1161 Budapest, Pálya u. 132.

Tartózkodási hely

1161 Budapest, Pálya u. 132.

Levelezési cím

1161 Budapest, Pálya u. 132.

Vezetékes telefonszám

+361-405-3730

Mobil telefonszám

+3620-492-3658

Elektronikus postafiók

kapcsolat@briskicsaba.hu

Képek

Az oldalon található képek vagy sajátok, vagy a Pixabay személyes célra ingyenesen felhasználható licensszel rendelkező fotói.

Copyright

Minden jog fenntartva Briski Csaba 2017